Település:
Zala megye, Lenti


Lenti és környéke


Pedig igazán hangulatos, romantikus táj ez, mely – a sors furcsa fintoraként – épp elzártságának köszönheti érintetlenségét. Szelíd dombok, vadban gazdag, sűrű erdők, szőlőhegyek, völgyekben húzódó patakok, csöppnyi, szabálytalan, aprófalvas szerkezetű községek pöttyözik a Nagykanizsai, Letenyei és Lenti kistérség (Hetés domborzati és néprajzi tájegysége) vidékét, mely természeti értékei mellett a térségre jellemző kulturális és gasztronómiai hagyományőrzést is fontosnak tartja. A terület adottságait kihasználva a 60-as években fellendült az olajipar, az erdőgazdálkodás, és létrehozták az Erdőgazdaság Fűz- és Kosáripari Vállalat helyi üzemeit, melyek a rendszerváltásig szocialista szellemben működtek, azóta viszont a helyi kézművesek örökségük több száz éves titkait viszik tovább, megőrizve a Hetés vidékére jellemző anyaghasználat és motívumvilág részleteit. Amióta eltűntek a határok, és a vidék átjárható lett, egyre inkább megélénkül idegenforgalma is, mely ezeket az értékeket igyekszik tovább éltetni.

Forrás: utazom.com Utazási iroda

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »